A vicc kérem az, hogy ezt bizám egy aukciós portálon leltük, Godzilla jön, és letarolja Tokiót, majd fogja magát, és csiklót izgat. Csodálatos. Ott a helye a listánkon, mese nincs, talán még egy Antonio Banderas szexbábú az, amire mindenképp szükségünk lenne.
Papamm: megvan az első licites termékünk. A cucc. Egy pöttyös fürdőruha. Énekeljük el a Himnuszt.
Ez az itt, egyébként:
http://www.vatera.hu/uj_calzedonia_pottyos_katicas_i_es_bikini_79648131.html
Háhá! Ugye, hogy háhá! Ciccolinán speciel büdös életben nem volt ilyen sexi soha. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az asszony közben harcba szállt egy újabb bikiniért, mert igazából nyolc melle van, és két feneke.
Van még kábé tíz napunk, aztán hórukk. A tervet – mindent licittel – teljesítenünk kell. A következő rizikóra mentünk most rá: a csónak, valamint kurblis telefontöltő. Mert kérem, olyan van.
Holnaptól egyébiránt bemutatjuk szertelen, piacos szappanoperánk négy főszereplőjét, kezdve azzal, akinek a kedvence egy teknőc, és legszívesebben a Blade Runner főtémájának fütyölésére alszik el, de csak akkor, ha az az urának a szája széliből kucorodik a füle mögé.
Akarunk ilyet is, jó lesz, jön majd velünk, és vigyáz a sátorra. Ellenben licitre nem leltünk sehol, az online piacok így nyaranta a Sándor becenevű Birodalmi Lépegetők szempontjából - khm, hogy úgy mondjam: le vannak lakva; na jó, mindegy is, mert egyrészt hülye sisakom sincs, márhogy hallgasson rám a kis császári romboló, másrészt pedig nehéz lenne lecűgölni Szemesre a fáradtolajjal teli fémhordókat, az etetés céljából, ugyebár.
Július 20. –
Összeállítottunk egy listát, hogy miket akarunk összesszedni.
Csupa móka és kacagás a mi életünk azóta! Meg is beszéltük az L.-el, hogy naplót fogunk írni, és ha majd megöregszünk, majd jókat derülünk rajta.
Merthogy olyan, de olyan dolgokat találtunk - például godzillás vibrátort. Mondta is az L. épphogynem neje, hogy legalább lesz mivel hajtani a csónakot.
Apropó csónak: lesz. Leltünk. Lassan megkezdjük a liciteket; augusztus 3., akkor indulunk ugyanis Szemesre. Neki a világnak. De addig még be kell szerezni hordót (a ruháknak), durva hawaii ingeket (ruhának), vízálló, nyakba akasztós hülyepénztárcát (nyakba), felespoharakat + sörtartót csónakba (toroknak).
Pumpát meg vízipisztolyt, mindenféle strandfelszerelést, hűtőtáskát, kempingszéket, gyékényt, polifómot, kurblis telefontöltőt, meg kvarcjátékot.
A nejem szerint ennyi mindent úgysem bírunk majd el, ráadásul, ha ellopják ezt a sokat, még bemondani sem tudjuk a rendőrnek, hogy mifene minden volt minálunk.
Valamint: Lütyő kutya, meg Mao macska keresi annak az ismeretségét, aki elvállalná őket, és almot takarítana, mert a két úriember még pici.
A Csigában csapódtunk össze, L. meg jómagam – odafelé egy néni, régi, jómunkásasszony a Rákóczin, megkérdezte, hogy akarok-e, esetleg szánnék-e rá időt, én meg mondtam, hogy bocs, de sietek. Igazából persze nem siettem, csak sose volt vágyam lefeküdni a nagyanyámmal, ha tetszenek érteni.
Jócskán nyár volt már akkor, az a fajta pohos, koraesti-budapesti meleg, az a jófajta betonlehelet, ami akaratlanul is a tavalyi nyaralást, meg a tányéron hagyott hekket juttatja az ember eszébe. A Balatont, ugyebár. L., kis családja, ill. lassan már neje, meg a csekélységem kis családja, ill. már a nejem. Így négyen, Szemestől Zamárdiig bicajozva, de inkább fröccsözve a parton, mert minek lihegjük túl. A Déliben, indulás előtt suttyomban kis hubi (csak az asszonyok meg ne tudják), sok sör nyíltan a kupéban. Aztán vadkemping a szemesi strandon, laza hubi suttyomban, ébredés után (vagy ébredés helyett). Szivar, negyven fok árnyékban, tikkadt szöcskenyájak legelésznek, napfény járja át a szívük újra. Csak győzzük kiheverni a büdösnagy emóciókat - no persze győztük, hát hogyne: a Beastie Boys haknin, Zamárdiban.
Hazafelé aztán aludtunk egy kicsit.
Az a jó kérem, hogy amíg nem figyeltünk oda, a Plattenseeből, a fapofájú, nagyseggű Balatonból már megint Balcsi lett, a mi Balcsink, drágám – a mesékből, pletykákból épített 900 forintos bitte_ein_langosch helyén ott a bugyikék ég, a szétpancsolni való víz, meg a barátságos árrés. Guten Tag, Balaton, ich bin magyar, úgy örülök, hogy megismersz.
Szóval volt egy licit nélküli sör.
Hazudok, no. Volt vagy nyolc licit nélküli sör (per kopf), meg egy buta nyári sláger. A buta nyári slágerekkel az a baj, hogy hüppögésre késztetik a polgárt, anyukám, hát emlékszel még, amikor lerobbant a trabant Szárszó mellett? Hol van az a régi nyár, lamentálás a pult előtt, és közben vajjá változik a szív, a Jóisten rákeni egy szikkadt pirítósra, kis fokhagyma, mellé pálesz, aztán nesze, sorjáznak a hülye ötletek.
Pölö idén gumicsónakkal megyünk. Hogy ezt pontosan melyikünk találta ki (szerintem az L.), nem tudni, de ha már csónak, akkor Szokol rádió is kell (remélem nyilvánvaló a gondolatmenet). Meg hordók a ruhának, meg kamionos napszemcsó. Meg az a hülye izé, amit az amerikai öregasszonyok tartanak a ráncos képük elé Miamiban, amikor napoznak.
L., mint az online piacosok vezérkofája, L., mint a megalkuvások nélküli alkucsősz persze tudta, hogy mindezt honnan. Számára ez nem is volt kérdés. A hörgés, mint holmi gyerek-alien, úgy tört elő a hasából: majd egy netes piactéren. Majd jól lecsapunk ezekre, csak győzzük visszautasítani a rengetegsok ajánlatot. Csak előtte igyunk valamit, korán van még.
Mondom, a sörökre még nem. De ezek szerint ettől kezdve minden licitre megy.
- a.zs. - 2008 - 07 - 20
