A Csigában csapódtunk össze, L. meg jómagam – odafelé egy néni, régi, jómunkásasszony a Rákóczin, megkérdezte, hogy akarok-e, esetleg szánnék-e rá időt, én meg mondtam, hogy bocs, de sietek. Igazából persze nem siettem, csak sose volt vágyam lefeküdni a nagyanyámmal, ha tetszenek érteni.
Jócskán nyár volt már akkor, az a fajta pohos, koraesti-budapesti meleg, az a jófajta betonlehelet, ami akaratlanul is a tavalyi nyaralást, meg a tányéron hagyott hekket juttatja az ember eszébe. A Balatont, ugyebár. L., kis családja, ill. lassan már neje, meg a csekélységem kis családja, ill. már a nejem. Így négyen, Szemestől Zamárdiig bicajozva, de inkább fröccsözve a parton, mert minek lihegjük túl. A Déliben, indulás előtt suttyomban kis hubi (csak az asszonyok meg ne tudják), sok sör nyíltan a kupéban. Aztán vadkemping a szemesi strandon, laza hubi suttyomban, ébredés után (vagy ébredés helyett). Szivar, negyven fok árnyékban, tikkadt szöcskenyájak legelésznek, napfény járja át a szívük újra. Csak győzzük kiheverni a büdösnagy emóciókat - no persze győztük, hát hogyne: a Beastie Boys haknin, Zamárdiban.
Hazafelé aztán aludtunk egy kicsit.
Az a jó kérem, hogy amíg nem figyeltünk oda, a Plattenseeből, a fapofájú, nagyseggű Balatonból már megint Balcsi lett, a mi Balcsink, drágám – a mesékből, pletykákból épített 900 forintos bitte_ein_langosch helyén ott a bugyikék ég, a szétpancsolni való víz, meg a barátságos árrés. Guten Tag, Balaton, ich bin magyar, úgy örülök, hogy megismersz.
Szóval volt egy licit nélküli sör.
Hazudok, no. Volt vagy nyolc licit nélküli sör (per kopf), meg egy buta nyári sláger. A buta nyári slágerekkel az a baj, hogy hüppögésre késztetik a polgárt, anyukám, hát emlékszel még, amikor lerobbant a trabant Szárszó mellett? Hol van az a régi nyár, lamentálás a pult előtt, és közben vajjá változik a szív, a Jóisten rákeni egy szikkadt pirítósra, kis fokhagyma, mellé pálesz, aztán nesze, sorjáznak a hülye ötletek.
Pölö idén gumicsónakkal megyünk. Hogy ezt pontosan melyikünk találta ki (szerintem az L.), nem tudni, de ha már csónak, akkor Szokol rádió is kell (remélem nyilvánvaló a gondolatmenet). Meg hordók a ruhának, meg kamionos napszemcsó. Meg az a hülye izé, amit az amerikai öregasszonyok tartanak a ráncos képük elé Miamiban, amikor napoznak.
L., mint az online piacosok vezérkofája, L., mint a megalkuvások nélküli alkucsősz persze tudta, hogy mindezt honnan. Számára ez nem is volt kérdés. A hörgés, mint holmi gyerek-alien, úgy tört elő a hasából: majd egy netes piactéren. Majd jól lecsapunk ezekre, csak győzzük visszautasítani a rengetegsok ajánlatot. Csak előtte igyunk valamit, korán van még.
Mondom, a sörökre még nem. De ezek szerint ettől kezdve minden licitre megy.
- a.zs. - 2008 - 07 - 20
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.